Nem kertelek inkább, nem töltöm az időt a bemutatkozással, hiszen minden leírt sor csak a magam örömére vagy bánatának orvoslására lesz ide lepötyögve. Igen, jól sejted ez egy siránkozós, csöpögős, örülős és minden egyéb érzelmi katarzisokat magába foglaló tárhely lesz.
Nem most kezdem az "ipart". Az előző helyem sajnos ott kellett hagynom, jó szolgálatot tett 4 évig, de csúnya rossz nénik-bácsik miatt nélkülöznöm kellett egy ideig azt a gyönyörűséges kis Szigetet. Túl rossz emlékek kapcsolódnak hozzá és képtelen lett volna oda már csak egy sort is leírni, de egy napot sem tudtam volna már kibírni anélkül, hogy kiírnám magamból mi is nyomja az én kicsi lelkemet. Mert nyomja bizony, ahogy méregettem szinte már több mázsás lehet az a súly ami rátelepedett, hiszen hónapok óta csak gyűlik és gyűlik.
Még annyi, hogy drága kicsiúj szigetem, remélem, te is hasonló szolgálatot teszel majd, mint az elődöd. ( Ja és nem, kedves idegen, ha valamilyen csoda folytán idetévedtél, elnézésedet kérem és arra kérlek még, hogy ne nézz totális hülyének, mert nem vagyok az, csak a virtuális blogolást használom egy fajta mentőövként a sivár hétköznapokból való meneküléshez.)
Semmi cifraság, minden csak egyszerűen is tisztán... ha már én sajnos nem lehetek az.
Hol vagyok? Hol vesztettem el önmagam? Mikor költözött a helyemre egy másik, egy rossz aki nem tud határokat szabni magának, aki már kicsit sem ártatlan és tiszta, aki már ismeri a nagy világot és retteg tőle, de már képtelen ezt kimutatni. Hol vagyok én? Aki... aki... már azt sem tudom milyen voltam. Félek, nem akarom elveszíteni a régi énem, a régi lányt aki csöndesen meghúzódott a sarokban a gondosan összecsutakolt hajával, aki csak itthon mert önmaga lenne, aki félt a csalódástól ezért falakat húzott maga elé... Egy ideg abban hittem, ha ezek a falak ledőlnek, minden más lesz, de nem ennyire... Azt gondoltam, hogy ha megmutatom ki vagyok valójában, majd élvezni fogom az életet és mindenki szeretni fog. Tévedtem, sorra követem el a hibákat és már nem is gondolkodok... Fájó azt látni, hogy a jóság és az ártatlanság szépen lassan kihal belőlem és helyette marad egy elfajult, gátlástalan némber aki kicsit sem szerethető. Félek, sőt rettegek nem akarom ezt...
Megpróbálom visszafordítani azt amit elrontottam, de mivel a magam mögött hagyott utat kétes, hogy még egyszer végigjárhatom ezért csak reménykedni tudok a legjobbakban...
És most Jó éjszakát!
Hol vagyok? Hol vesztettem el önmagam? Mikor költözött a helyemre egy másik, egy rossz aki nem tud határokat szabni magának, aki már kicsit sem ártatlan és tiszta, aki már ismeri a nagy világot és retteg tőle, de már képtelen ezt kimutatni. Hol vagyok én? Aki... aki... már azt sem tudom milyen voltam. Félek, nem akarom elveszíteni a régi énem, a régi lányt aki csöndesen meghúzódott a sarokban a gondosan összecsutakolt hajával, aki csak itthon mert önmaga lenne, aki félt a csalódástól ezért falakat húzott maga elé... Egy ideg abban hittem, ha ezek a falak ledőlnek, minden más lesz, de nem ennyire... Azt gondoltam, hogy ha megmutatom ki vagyok valójában, majd élvezni fogom az életet és mindenki szeretni fog. Tévedtem, sorra követem el a hibákat és már nem is gondolkodok... Fájó azt látni, hogy a jóság és az ártatlanság szépen lassan kihal belőlem és helyette marad egy elfajult, gátlástalan némber aki kicsit sem szerethető. Félek, sőt rettegek nem akarom ezt...
Megpróbálom visszafordítani azt amit elrontottam, de mivel a magam mögött hagyott utat kétes, hogy még egyszer végigjárhatom ezért csak reménykedni tudok a legjobbakban...
És most Jó éjszakát!
Bóka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése